2009. január 20., kedd

Egy madár gondolatai (Ezt hiszik rólam , de ilyen is vagyok)
Akik engem nevelnek Azt mondják, hogy szép vagyok Azt is még , hogy okos Iskolába nem jártam Pár szót azért bevágtam Nem a pár szóért vagyok okos Állítólag mindent értek Ha kell meg is teszem Oda pattanok ahová kérik Fejem lehajtom ha ez kell Bár ezt szeretem mert símogatnak Finoman és kedvesen Fülcimpára hogyha kérnek Puszit adok , nem is egyet Szeretetet kapok tehát vissza is adom Főképp azért vagyok okos és jó Mert ha kell sokat alszom
Éjszaka és délelőtt Sötétben az egyikkel, reggel meg A hazajövővel Ezt becsülik nagyon-nagyon
Öt éves nimfa vagyok Mivel fíú Ezért szép színben ragyogok /egyszer majd ha lehet te is láthatsz engemet/ Az utazást a mi fajunk A fáma szerint nem bírja Pedig ültem én már Ladában Kalitkában, majd vállon , elöl és hátul Bevallom azért kemény volt Mert meleg nyári nap tüzelt akkor
17 km az út csak oda , de vissza sem kevesebb De az ott eltöltött órák-napok Feledtették ezeket
Előző év nyara kimaradt,
ezért azt nem értettem december közepén eső enyhe szél, hova cincálnak engemet
Kiderült, hogy reklámcél az újságban olvastak valamit semmi hasznot nem akartak csak lásson engem aki akar
Fűtetlen helyiség, kutya közelben és én mindezt türelemmel viseltem Valójában sokat fáztam, vagy félórát is késett az a csitri lány, ki pár másodpercet vetett rám nevet kért, iskolát és életkort, s egy névkártyával távoztunk
Pár nap múlva hála, már nekem nem kellett elmennem "Apám" tán csalódott, de "Anyám" nagyon szomorú volt csaknem 40 ezer forint kellett volna hogy feltételes módban , matricán vagy képeslapon gubasszak, reklám filmről még őseim sem álmodtak
Nem fizettek hála, tehát nem vagyok fenn az Ő világuk szerint az Interneten de, így is azért büszkék rám, mert kibírtam a téli klímát
U.i. A képem megmutatom szívesen Bár ott három éves lehettem Ma már öt éves is elmúltam Aki nevel egy nullával többet élt S az én életkorom, még bőven hozzáfér
2006.jan 3. Prütyi